A 2000-es évek közepén modellrepülőre rögzített kamerával kezdődött a légi filmezés iránti szerelem.
Az egyik első „éles” bevetés egy halastóban található kócsagtelep fotózása lett volna, de rádió zavar miatt az eszköz a felszállás után nem sokkal a tóba zuhant. 2 nappal később sikerült megtalálni, nyakig járkálva az iszapban és nádban.
Ez nem vette el a kedvet, de az évek múlásával az igazi áttörést a multikopterek és ehhez tartozó repülésvezérlők megjelenése jelentette.
A multikopterek legalább 3 vagy több motorral rendelkező platformok, ahol az irányváltást nem a propellerek dőlésszöge (rotor) határozza meg, hanem a motorok közötti fordulatszám különbségek.
A modell helikopterkhez képest ezek már stabilan tudtak egy helyben is lebegni, lehetőséget adva pl. hosszabb záridő használatára. A kamerák fejlődésével párhuzamosan csökkent a méretük és a képek minősége is javult.
A következő lépést a GPS vevők megjelenése jelentette, amiket a drónokra (multikopterekre) építve a repülés biztosabbá, biztonságosabbá vált, mivel meg tudták tartani fix pozíciójukat és magasságukat akár szélben is, anélkül, hogy folyamatosan korrigálni kellett volna a helyzetet.
Itt már lehetőség nyílt komolyabb kamerák levegőbe emelésére is, de ezek beállítását még a földön, előre kellett elvégezni.
Sokszor a felszállás után elment pl. a nap, így újra le kellett szállni és átállítani a kamerát ennek megfelelően.
Fotós és filmes szempontból akkor érkeztünk el a jelenbe, amikor lehetővé vált a kamera paraméterek változtatása repülés közben, a távirányítóról. Megjelentek a kompakt drónok, egyszerűbb szállíthatósággal, menet közben változtatható beállításokkal.